Eljött karácsony napja, sajnos nem mondhatnám, hogy nagyon vártam ezt a napot idén, mert az első Karácsony, amikor a Tesóm nem ünnepel Velünk, Spanyolországban maradt!Mindegy még reggel elhatároztam, megprobálok mindenhez jó kedvet vágni. Bedobtam egy kenyeret a sütőbe, hogy ezzel lepjem meg a családom! Miért is ne, valaki kinyitotta a sütőt, így a kenyérnek annyi!Se baj, anya is süt, jó lesz az is!!Utolsó simitások Berzebub ajándékán(unokaöcsém Bence, de én így hívom!) , ez az első komolyabb karácsonya!Memória kockát készítettem neki!Két kocka gyártás között, karácsonyfát díszitettem a kisbanyával.Indulás, megyünk Boszi Pepiékhez Monor Cityre, itt jön össze a család. Amint megláttam a keresztfiam, sírni tudtam volna, annyira hasonlít az apukájára, de nem tettem, mert nehogy a kicsik észrevegyék. Anyukám kapott az alkalmon és rögtön házi pálinkázni hívott, hátha jó hatással lesz rám,hát nem így lett! Mert amint túl voltam az első pálinkán, előkerült Drága nővérem, azzal, hogy rossz híre van. Rögtön tudtam kivel történt valami, Dönci nyuszi, aki náluk volt bérlő, sajnos "elaludt"!Ekkor már nem tudtam tartani magam, elvonultam és zokogtam! Dönci a mi kis nyuszink volt, húsvét után levittük a Pepiékhez, mert Lion kutya nem viselte jól az új lakót. Kicsi sírás után ismét részt vettem a készülődésben, leültem megetetni a lurkókat!Öcsike küldött sms-t, nagyon rossz volt!! Édes kedves pici sms, mégis egy szikla volt mindenki szívén!Lassacskán megérkezett hozzánk is a Jézuska, csiligellt a csengő a lurkók meg rohantak!Idén nem olyan a karácsony, mint eddig általában, az első ajándékot, anya kapta, egy képeslap, Öcsike küldte, és Ő nézett vissza ránk e képről!!Mindenki nehezen viselte, de el kell fogadnunk, és hinni hogy január 9-én végre itt lesz Velünk!!! Sajnos nem maradhatunk sokáig, alig 3 órát voltam a családommal, amikor is, indulni kell haza, mert ott is várnak. Most jött el az az idő, amikor a kisboszi megkapja a nagyon várt baby annabelle babát, ami mindent tud, sír meg minden. Aranyos volt, mert a Mamától is babát kapott Monoron, de egy szava nem volt, hogy ez nem az a baba, amit ő kért a Jézuskától, csak a kocsiban nekünk említette, hogy "ez nem baby annabelle." :-( Ekkor érte csak a meglepetés itthon, hogy itt van a Baby annabelle. Egész este vele játszott!!!Örülök, hogy teljesíthettem az álmát, és ezt a kollégáimnak köszönhetem!!Boldog Karácsonyt Mindenkinek!!!